BEMUTATÓ

2019. március 7.

Antigoné

osztálytermi színházi nevelési előadás (TIE)

Szophoklész Antigoné és Jon Fosse Halál Thébában című drámái nyomán

„Antigoné el akarja temetni testvérét. Kreón, a hatalom, megtiltja ezt. Kreón a törvényt képviseli, Antigoné az igazságot. Korának ideológiája szerint fogalmazva azt mondja, hogy az istenek akaratát teljesíti. (…) Amikor egy tragédiában úgy dönt valaki, hogy meghal, akkor az emberség mellett dönt. (…) A tragikus hős nem tud kompromisszumot kötni az embertelenséggel – elképzelhetetlen lenne, hogy Antigoné meggondolja magát, vagy Oidipusz vállat vonva úgy dönt, hogy mégsem vakítja meg magát” – fogalmaz Edward Bond, angol drámaíró, kortárs színházi gondolkodó. Iszméné próbálja észérvekkel rábírni Antigonét, hogy ne szálljon szembe Kreón parancsával, azonban Antigoné hajthatatlan. Nem dönthet másként, hiszen elfogadhatatlannak tartja azt a világot, amelyben kénytelen volna tovább élni. Amely világban nem dönthet szabadon, amely világban nem tudja érvényesíteni az igazságot, amely világot alapvetően a hatalmi játszmák határozzák meg. Antigoné az emberség mellett dönt. Osztálytermi színházi nevelési előadásunk célja, hogy a drámában kibontakozó konfliktusok miértjén gondolkozzunk a résztvevő fiatalokkal, hogy a színház nyelvén keresztül körüljárjuk azokat a krízishelyzeteket, amelyeket végigélnek történetünk szereplői.

Célkorosztály: 14-19 év

Egy alkalommal egy osztály tud részt venni az előadásban.

SZERZŐK

Rendező: Madák Zsuzsanna