Mi volt a kedvenc meséd gyerekkorodban?
Szerettem persze a varázslatos meséket, nagy kedvenc volt A Szépség és a Szörnyeteg a kastély miatt, de nem voltam az a klasszikus tündér vagy hercegnő rajongó. Közelebb álltak hozzám az olyan mesék, mint a Szaffi, vagy az állatos vonalról a Vili, a veréb. Később, szintén az életre kelő játékok miatt, a Toy Story lett az egyik kedvenc. (Biztos voltam benne, hogy az enyémek is kibeszélnek a hátam mögött! 😀 Sokszor megpróbáltam kihallgatni őket…) Valóban meghatározóak lehettek, hiszen most az a hivatásom, hogy én keltsek életre tárgyakat, adjak hangot különböző állatfiguráknak 🙂

Mit tud a bábszínház, amit az élőszínház nem?
Még kevésbé vagy egyedül. A bábod egyszerre védelmez és felszabadítja, ami benned van. A tudatos és ösztönös játék kettőssége intenzívebb, és ez színesebbé teszi a feladataimat, új szintre emeli a színészi jelenlétet.

Mi volt az a szerep, ami nagyon eltalált?
A dzsungel könyvében Bagira a kezdetektől összetett karakter volt, az évek során pedig őt fedezhettem fel leginkább, és ezáltal magamat, szóval mindig nagyon fontos szerep lesz nekem. A Pinokkió Rókája és a Pom Pom Ásító Szörnyetege is amolyan “dobd el az agyad” szerepek, amik előhozzák az igazi bolondos énemet.

Hol a báb lelke?
Bennem, a mozgatóban. A bábban meg az enyém, a mozgatóé. Az előadás olyan, mint egy cipő, és a báb és a bábos benne a cipőfűző.

Hova utaznál vissza az időben?
A kesztyűk és kalapok korába. Pontosabban talán a 30-as évekbe, akadtak akkoriban igazán tetszetős ruhadarabok – csak nőből vagyok, nincs mit tenni. Milyen jó, hogy a bábszínházban a kesztyű legtöbbször alapviselet!