Rendhagyó premiert tartanak november 6-án a Kiskorona7-ben. Az elsősorban komolyzenei koncertjeiről és az ott dolgozó nagyszerű együttesekről ismert Óbudai Társaskörben ezúttal felnőtteknek szóló bábszínházi előadást tekinthetnek meg az érdeklődők. Az egri Harlekin Kortárs Bábművész Színház és a Társaskör közös produkciójában mutatják be a Casanova, avagy zuhanás a mindenségbe című bábalkotást. Éry-Kovács Andrással, az előadás író-rendezőjével, a Harlekin igazgatójával arról beszélgettünk, miért is varázslatos műfaj a báb, milyen speciális, sajátos technikát használnak a darabban, mit jelent a Casanova jelenség, és milyen az általa invokált szerelem természete.

Miért a bábszínházi kifejezés és miért Casanova? 

Sok-sok éve azzal foglalatoskodom, hogy kiderítsem, mi is pontosan a báb, mint műfaj és milyen megújulási lehetőségei vannak. Miközben ismerkedtem a bábokkal és próbáltam a gondolkodásomat, a személyiségemet megtalálni a bábszínjátszás megjelenési eszközeiben, szép lassan bele is szerettem a „báb” világba, de nagyon. Szerencsére volt lehetőségem egy teljesen új társulatot létrehozni, akiket magam válogattam és velük indultam el a felfedező utakon.

Az első felvetésem annak idején az volt, hogy miért olyan kicsik a bábok, hiszen a tízedik sorból már nem látni, a második, hogy miért bújunk el a báb mögé és ennek mi lehet az oka. Aztán kiderült, hogy dehogy bújunk el, sőt! Nagyon különleges színjátszási technika az, amit egy bábmozgató átélésben és mozgatásban felmutat. Az is érdekelt, hogy mi van akkor, ha az emberi test és a báb élettelen teste egybekel? Hol van az azonosulási lehetőség? Emiatt kezdtem foglalkozni a majdnem embernagyságú bábokkal. Alapja a bunraku, de testre szerelhető: a színész a saját lábával lépeget, de a felső teste már bábszerűvé válik. Az egyik kezük a báb kezével együtt mozog, a másik a mozgató kéz, amelyik a fejet irányítja. Az a technika, amit használunk, kísérletnek számít, mivel beszélni is tud a báb. Az a hatása, mintha beszélne. Ez számomra nagyon fontos lett az évek során.

Azután azon kezdtem gondolkodni, mi a sztori, ami engem igazán érdekel. Cervantes Don Quijote-ja jutott elsőnek eszembe. Persze a történetben számomra nem Don Quijote volt az érdekes, hanem Alonso Quijana, egy otthon ülő, sokat olvasó nemes úr, aki Don Quijoténak képzeli magát, útra kel és megküzd mindenféle furcsa elemekkel. Fontossá vált a szerelmi szál is, az öregedő férfi és az ő rajongása Dulcinea iránt, ami egy spanyol grand lovagi személyiségben megtestesül. Annyira izgattak ezek a kérdések, hogy magam leültem és megírtam az egész bábdarabot versben. Született belőle egy sikeres előadás is 2015-ben. Szerettem volna folytatni a megkezdett utat, és azon törtem a fejem, ki az a nagy klasszikus figura, akihez még közöm lehet? És akkor egy merész ötlettel eszembe jutott Casanova. No nem azért, mert ő a szerelem lovagja. Pont ellenkezőleg. Casanova az a férfi, akitől minden nő szenved, fölényes, gyötrő alkatú nőfaló lény. Igazából nem is valóságos figura, csak annyiban, amennyire a mítosza eszményíti őt. A Fellini film is erről szólt, hogy van egy Casanova mítosz, de közben meg ez a férfi egy kegyetlen ember, aki mindenkit leigáz és lealáz. És egyáltalán nem csak a nőkről van szó. Mert mi van a férfiakkal, akik ugyanúgy oda vannak Casanováért. És milyen nőalkatok azok, akik oda vannak érte? És milyen férfi lények?

A férfiak a személyiségéért vagy a szexusáért vannak oda?

Mindkettőért. Nyilván labilis lelkületű férfiakról beszélünk, akik vonzódnak Casanovához és ő ezt kihasználja. Elhiteti a nagyon gazdag férfiakkal, hogy van esélyük.

Egy grófi család áll a történetem fókuszában: a grófné, a gróf és a grófkisasszony – mindhárman érdekeltek Casanovánál. Ezt kezdtem el kibontani. És az az érdekes, hogy ahogy írtam, egyre inkább a bíboros került előtérbe, miután felülírta a Püspök rendeletét, hogy száműzzék Casanovát Velencéből. Tehát valójában Casanovát a bíboros szeretete tartja Velencében, így kerül egy furcsa döntési helyzetbe: megfeleljen a bíboros vágyainak, vagy ne? Ezt bontottam ki és ebből született meg a bábkomédia.

Az még egy lényeges adalék, hogy nem azért írtam meg a darabot, mert mindenáron színdarabot akartam írni, hanem mert a báb műfajnak egyszerűen nincsenek saját művei, szerzői. Mesedarabok, átdolgozások, klasszikus történetek feldolgozásai vannak, de a szó valódi értelmében vett bábszíndarab szinte nincs. Pedig szükség lenne rá, mert a báblétezés megjelenítése és személyiséggé formálódása egy bábnak, egészen más fajta jelzésrendszerekre épül, aminek megvan a maga verbalitása is, amellett persze, hogy rendkívül hangsúlyos minden bábelőadásban a látvány, a zene, az erős vizualitás. Sok esetben, éppen ezért, a képzőművészet felől közelítenek az alkotók a bábelőadásokhoz.

Mi a tapasztalod, mennyire működik a felnőtteknek szóló bábszínjátszás Magyarországon?

Van közönsége. A Budapest Bábszínházban több felnőtt előadás is nagy sikerrel ment már.

A „Semmi”-re például sokáig nem lehetett jegyet kapni. Nyugat-Európában nagy hagyománya van a felnőtt bábművészeti előadásoknak. Bécsben van olyan bábszínház, ahol csak felnőtteknek játszanak politikai abszurdokat. Vagy ott van Duda Paiva, Európa leghíresebb bábművésze, akit elhívtam a novemberi Nemzetközi Kortárs Bábművészeti Fesztiválunkra Egerbe. A legújabb előadását hozza el, amit idén mutatott be Charleville-ben. Az ő darabjainak egészen dermesztő látványvilága van és elképesztő, amit a bábjaival csinál. Zseniális. Annyira egyedi a technikája, hogy még utánozni se tudja senki. Ő csak felnőtteknek játssza az előadásait. Az a lényeg, hogy minél inkább próbáljuk meg elhitetni és megmutatni a közönségnek, hogy a bábművészet egy totális színházi kifejezési forma és ebben az értelemben nagyon gazdag és mély üzenetet hordozó műfaj.

A te Casanova történeted mennyire keserű, komikus, pajzán, abszurd? Egyszóval milyen?

A bábszínjátszás magában hordozza az abszurditást. Alapvetően mindig komikusnak tűnik, de a komikum mögött mély tragédiák és hatalmas küzdelmek vannak. A Casanovát eredetileg bábkomédiának írtam, de akik már látták, állítják, hogy nagyon drámai lett. A kérdés felvetés önmagában komikus, de a tény, hogy az egyházon belül milyen szexuális visszaélések vannak, vagy hogy ki, kit üldöz a szerelmével, plusz a cölibátus rejtelmei, efölött nem problémázgatni kellene, hanem komoly kutatásokat folytatni, és feltárni az okokat. Hiszen az ember személyiségében mindig is ott van a nemiség kérdése: hova is tartozom, van-e szexuális identitásom, és ha nincs, miért nincs. Nem csak akkor válunk teljessé, ha a nő férfit szeret és a férfi nőt, hanem akkor is, amikor a férfi férfit és a nő nőt. A mai fiatalok nemi identitását jelentősen befolyásolja, hogy a fiúk egyre lányosabbak, a lányok egyre fiúsabbak. Ez a generáció ilyen. Nagyon fontos tehát a szexuális hovatartozás. Nem szeretnék senkit provokálni, egyszerűen csak olyan kérdéseket teszek fel, amik több ezer éve várják az aktuális válaszokat. Ugyanakkor ez egy költői játék, amelyben rejtve van az egésznek a mélyén meghúzódó és gyakorta elhallgatott, fel nem tárt probléma halmaz a szexuális viselkedési kultúrákról.

Nem tartasz attól, hogy milyen reakciókat vált ki az előadás a mai Magyarországon? 

Soha nem szerettem a didaktikus politikai üzeneteket színházi előadásokban. Szívesebben foglalkozom a színház esztétikai megjelenéseivel. De vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tudsz megkerülni. Kapcsolatokról, szerelmekről, az illúzionált valóságról szeretek beszélni és nem fogok azért elhallgatni, mert most hoztak egy homofób törvényt, ami akárhogy is nézzük, rendkívül rossz hatással lesz egyes fiatalemberek személyiségének kibontakozásához. Ezt az előadást nem direkt üzenetnek szántam, de ha a szerelemről akarsz mesélni, akkor annak teljességében van az igazsága. A szerelemnek nagyon sokféle megközelítési módja van és nagyon furcsa és különös hatásai vannak a különféle emberek viszonyában.

A világirodalom egyik legnagyobb remekművét szerelem témában Shakespeare írta. Ez a Rómeó és Júlia, de az Othello is erről szól. A Hamletben is vannak jelentős utalások szerelmi létezéstechnikákra. Shakespeare különössége, hogy a szerelem mögé odahelyezi azokat a tragikus történéseket, amik ellehetetlenítik a szerelmet magát. Tökéletes formájában a szerelem a Rómeó és Júliában jelenik meg, amit a két család elpusztít. De milyen az a szerelem, ami Desdemona és Othello között van, amely mögött ott az idegenség? És miért pusztítja el valaki a saját szerelmét, puszta féltékenységből. Mert nem hiszi el, hogy ő méltó lehet egy fehér nő szeretetére, vagyis nincs szerelmi identitása.

Ha ma valaki üzenni akar a nézőinek, akkor a Velencei kalmárt választja, mert abban van benne a jelenünk. Ha szerelmes alkat, akkor a Rómeó és Júliát választja. Ha a másságról, az idegenségről akar szólni, akkor az Othellót rendezi meg.

A zene mennyire kap hangsúlyt az előadásban? 

Zeneértő ember vagyok. Nálam a színházban a zene nem csak háttér. Fiatal koromban rengeteget komponáltattam kifejezetten összekötő, kísérő zenéket a prózai előadásaimhoz. Tehát felépítettem a zenei világát is egy-egy színdarabnak. Most is ezt szerettem volna, de nem találtam hozzá zeneszerzőt, viszont eszembe jutott Vivaldi, akinek vannak teljesen ismeretlen operái. Egy koncerten hallottam Cecilia Bartoli zseniális előadásában egy áriát a Farnace című operából. Azt az áriát szeleteltem fel és annak a motívumait használom átkötő és állapot meghatározó zenének. Mint egy operában, zenedramaturgiailag is tökéletes egységben van a zene a verses prózával.

A színészeid bábszínészek vagy vannak köztük más színházi területről érkezők?

Bábszínészek. Egy részük Marosvásárhelyen tanulta a szakmát, másik részük a Kolibri Stúdióban. De van egy idősebb kolléga, aki a Gárdonyi Színház művésze. Az ő karaktere olyan, amit nem tudok fiatalokkal eljátszatni, így neki meg kellett tanulnia ezt a mozgatási technikát is.

A bábszínész, aki szakmájából adódóan természetesen jól mozgatja a különböző bábokat, színészként mennyire tud erős lenni? 

Nagyon. Valamikor régen nem volt becsülete a bábszínjátszásnak. Ma már ez nem így van. Részint azért, mert a Színművészetin jó néhány éve elindult a professzionális bábszínész képzés, és ennek köszönhetően ma már más kép él az emberekben a bábozásról. Van, aki kifejezetten ezt a szakmát választja, de van olyan is, aki bár színész szeretett volna lenni, rájön, hogy a bábszínjátszást jobban kedveli. Ez azt is jelenti, hogy ha elveszed tőle a bábot, lehet, önmagát nem szívesen mutatja meg, mert nem adja oda a saját személyiségét egy másik személyiségnek, de a bábnak igen, mert a bábból ő formál életszerű lényt. És ez is egyfajta megjelenítő képesség, tehetség. Ha ezzel rendelkezik valaki, igazán kitűnő bábos lehet belőle. A bábszínjátszás számomra bizonyos értelemben egy magasabb rendű színjátszás, mert sokkal több eszközzel kell dolgoznia a színésznek, és a sok eszközön túl még rendelkeznie kell jelentős karakterábrázoló képességgel is.

Hogy jött létre az együttműködés az egri Harlekin Bábszínház és az Óbudai Társaskör között? 

Régóta keresem a pesti megjelenés lehetőségét. Vass Lajossal még az Operaházból ismerjük egymást, szerettem ott dolgozni, amíg ő volt a főigazgató. Megkerestem, hogy szívesen működnék vele együtt. Érdekelte a dolog. Fontosnak tartja, hogy tágítsa az Óbudai Társaskör repertoárját és hogy új közönséget is bevonzzon. Nekünk pedig azért jó ez a kapcsolat, mert egy olyan kitekintést jelent a nézőink felé, ami egy kicsit szélesebb körből is tud meríteni, mint Egerben.

Az Óbudai Társaskör nagytermében, ami nem mondható kifejezetten színpadi térnek, hogyan valósítható meg az előadás? 

Nem könnyen, de menni fog. Egyrészt eleve úgy készült a díszlet, hogy utaztatható legyen, másrészt az az enteriőr, amiben játsszuk az előadást, beleillik az ottaniba is, a plafonon lévő óriási csillár tehát egyáltalán nem zavar. A gondot az okozza, hogy a színpad két oldalán és hátul nincs kulissza, a terem alapvetően koncerteket szolgál ki, nem pedig színházi előadásokat, így nem rendelkezik elegendő és megfelelő lámpával sem, ezért egy komplett világítási parkot is hoznunk kell. Jó nagy kamionnal jövünk majd Egerből, bízva abban, hogy sikeres vendégjátékkal leszünk mindannyian gazdagabbak.

Az interjút Spilák Klára készítette.

Fotó: Gál Gábor

Forrás: https://szinhaz.online/interju-ery-kovacs-andrassal/