Legutóbbi bemutatónk, a Motyó király birodalma, a nézők körében korosztálytól függetlenül sikert arat. (Olvassák csak el Kovácsné Pásztor Judit tagóvodavezetővel készült interjúnkat!) Az előadás rendezője Szűcs Réka, aki a darab megírásában is komoly részt vállalt, sőt a színpadon is láthatja őt a közönség. Erről a komplex feladatról és az előadás létrejöttéről kérdeztük.

– Ismersz gyerek vagy felnőtt Motyó királyokat?

– Motyó király az a típusú ember, aki fél megélni az életét, elfordul a világtól, az emberektől, hogy megóvja magát a csalódásoktól. A saját mániájába menekül, és a magányt választja társul. Gyakran találkozom olyan gyermekekkel, sőt felnőttekkel is, akik játékokat, tárgyakat halmoznak maguk körül, keresvén saját boldogságukat. Ezekből a tárgyakból építenek falat maguk köré.  Úgy gondolom, hogy többünkben felfedezhető egy apró Motyó király, de érdemes vigyázni, hogy ne építsük olyan magasra azt a bizonyos falat, ahonnan már nem lehet kilátni.

– Nagyobb bátorságra van-e szükség ahhoz, hogy az alkotó ne egy létező darabot emeljen le a polcról, vagy egy ismert és kedvelt mesét adaptáljon az bábszínpadra, hanem egy ötletmaggal a zsebében gyűjtsön egy csapatot maga köré, és közösen épüljön fel a történet, szülessenek meg a karaktereket? Mi az, ami egy ilyen vállalás, egy ősbemutató esetén energiát és kapaszkodót ad?

– Nem volt kis vállalás a részünkről, hogy nem egy már létező darabhoz nyúltunk. Bár az újdonság varázsa kecsegtető tud lenni, mégis az az észrevételem – pláne meséket illetően –, hogy a közönség nagyobb bizalommal van, egy jól ismert, már bevált mese iránt. Viszont úgy gondolom, hogy nagyon fontos, hogy a klasszikus mesék mellett a kortárs történetek is helyet kapjanak, hiszen aktuális problémákat feszegetnek, és a gyermeket körülvevő világból születnek.

– Mi volt az ötletmag, amiből kiindultatok, és hogyan íródott a mese Szabó Attilával? 

– Említettem, hogy fontosnak tartom, hogy a gyermekek kortárs mesékkel is találkozzanak- ne csak könyv formájában, hanem színházban is -, így egyértelmű volt, hogy ez a történet is egy nagyon mai problémakört járjon körül.

A mai digitális-tárgyközpontú világ forgatagában, a társas kapcsolatok sajnos háttérbe szorulnak. Erre a problémára szerettük volna felhívni a figyelmet az íróval, Szabó Attilával. Motyó király, ennek az embertípusnak a szélsőséges kivetülése. Akkor is, ha félsz a csalódásoktól, akkor se zárd el magad az élettől, hanem nézz szembe a félelmeiddel, mert úgy gondolom, hogy a meg nem élt élet ijesztőbb tud lenni. A darab egyik fontos üzenete a gyermekeknek, hogy ne a játékokat, tárgyakat helyezzék központi szerepbe, hanem a közös játék örömét.

A történet szerkezetét közösen raktuk össze, amit Attila utána meg is írt. Úgy érzem, hogy a darabhoz illő, jó humorú és ritmusú, mégis drámai szöveg született. Igazából a sztori folyamatosan változott, körülbelül a főpróbahét közepére érte el végleges állapotát. Attila nagyon rugalmasan kezelte a történet alakulását és gyakran a próbák, inspirációk hatására is alakított a szövegen.

– Mikor lépett be az alkotófolyamatba Csonka Erzsébet mint tervező? Írás közben már láttad magad előtt a teret, és tudtad, hogy hol használsz bábokat, azok milyen technikával mozognak? 

– A darabnak ez is egy különlegessége, hogy a tervező Csonka Erzsi, viszonylag egész korán csatlakozott a munkafolyamathoz. A bábok és a díszlet szinte párhuzamosan születtek a szöveggel. Természetesen nagyobb százalékban a szöveg inspirálta a tervezést, de akadt olyan helyzet is, hogy a tervek, ötletelések ihlették a történet alakulását.

A díszlet és a bábok is univerzálisak, folyamatosan alakulnak a mese dramaturgiáját követve. Erzsinek és nekem nagyon fontos volt, hogy a csoda megszülessen a színpadon, és a varázslathoz megfelelő díszleten sokat gondolkodtunk. Erzsi végül rátalált egy olyan szerkezetre, ami remekül alakítható és használható, és izgalmasan hasonul ehhez a különös/különleges „Motyó király” világhoz.

– Hogyan született meg Körmöc, és hogyan alakult ki a fizikai megjelenése, a kéksége, a szőrössége és a nem kevés meglepetést tartogató formája?

– Körmöc, a kis csibész történetünk időzített bombája, aki azért jön, hogy felrázza Motyó királyt. Egy gyermeki karakter, aki behozza a mesélés és a közös játék örömét. Persze neki is van mit megtanulni Motyó királytól, így kölcsönösen segítenek egymásnak. Külsejét tekintve, ahogy a darabban a többi báb is, ő is egy tárgyból alakul át, azt, hogy miért és hogyan az legyen a mi meglepetésünk.

Fizikai megjelenésében Csonka Erzsivel fontosnak tartottuk, hogy szerethető legyen, valamint a gyermekek könnyen azonosulhassanak vele. Emiatt inkább állathoz tudnám hasonlítani, de mivel a fantázia szülte teremtmény, így nehéz behatárolni, hogy mi is lehet valójában.

– Nagy gyakorlatod van abban, hogy milyen rendezni és játszani is egy előadást. Hogyan rendezed magadat, és ki ilyenkor számodra a külső szem? Ez a kettős koncentráció mennyire megterhelő?

– Nem könnyű feladat, és egészen más jelenlétet igényel, mint amikor „csak” külső szemlélő vagy. Máshogy is fárad az ember, és általában magamat hagyom utoljára. Az elején a többiekre összpontosítok, és a munkafolyamat vége felé kezdek koncentrálni magamra. Ha benne vagyok a darabban videóról, és tükörből szoktam követni a munkámat, de külső segítséget is szoktam kérni, a kollegáktól, alkotótársaktól.

–  Mennyire volt nehéz dolga a zeneszerzőnek, és mennyire voltak inspirálóak a kapott dalszövegek? Tényleg, mi határozza meg a dalok zenei stílusát: a dalszöveg ritmusa vagy hatással van rá az adott színpadi helyzet, a szituáció, esetleg a rendelkezésre álló hangszerek is befolyásolhatnak ebben?

– A zenét Zádori Szilárd jegyzi, akivel nem titok, hogy nem csupán munkakapcsolatban állunk, így az előadás kezdeti szikrájától jelen volt. Szeretek Szilárddal dolgozni, mert úgy érzem, hogy hamar egymásra tudunk hangolódni. Eddig nem volt olyan szöveg, vagy gondolat, amire nem tudott volna valami számomra izgalmasat és odaillőt hozni.

Mindig határozott elképzelésem van a darab zenei stílusát illetően, és nagyon fontos számomra, hogy élő hangszereket halljanak a nézők, hogy kapjanak egy komplexebb zenei élményt. Ebből a szempontból nem mindegy, hogy milyen hangszerparkkal rendelkezik a színház, de az sem mindegy mihez van affinitása a kollégáknak. A tangóharmonika egy szerencsés találkozás volt, mivel a színház már rendelkezett a hangszerrel, Mészáros Pancsa kolléganőm pedig elkezdett ismerkedni a zongorával, ahonnan csak pár lépés volt átnyergelni erre a hangszerre.

A zene többrétű. Van a mesélői vonal, amit Pancsaréti Emese (azaz Mészáros Pancsa, a mesélő) tangóharmonikán vezet végig, illetve megjelenik Motyó király motívuma is, ami egy letisztult forma, csak ritmusból áll. Emellett valami modern, vagány hangzást gondoltunk ki Körmöcnek, így jött ötletnek a jazz mint műfaj. Úgy gondolom érdekes és különleges zenei világ született ebből a mixből, ami remélem a közönség tetszését is elnyeri.

Információt az előadásról és a játszási időpontokról ide kattintva találnak