A Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi című előadásunk Szabadkára, a régió egyik legnagyobb hagyományú és legfontosabb fesztiváljára, egyedüli magyar előadásként kapott meghívást.

Szeptember 22. és 27. között, 26. alkalommal rendezik meg Szabadkán a Nemzetközi Gyerekszínházi Fesztivált, amelynek versenyprogramjában belga, bolgár, kínai, koreai, lengyel, német, olasz, orosz, szerb produkciók mellett a Harlekin Bábszínház előadása, a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi – egyedüli magyar meghívottként – szerepel. Az előadás címszerepeit Mészáros Pancsa és Sóvári Csaba Olivér alakítják, mellettük Szűcs RékaZádori Szilárd és Szilner Olivér látható.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban szeptember 23-án 10 órakor látható az előadás, amelyről Turbuly Lilla kritikus ezt írta: „Gimesi Dóra szövege, Grosschmid Erik díszlete és bábjai egyaránt kimagasló színvonalúak, Veres András rendezésében pedig egy költőien szép előadás született.”