Martonné Adler Ildikó, Eger város alpolgármestere és Éry-Kovács András, a Harlekin Bábszínház igazgatója november 30-án adta át a Mesepontot. A Harlekinhez tartozó intézményben a gyermekek magyar népmesekincset játékos, élményekben gazdag formában ismerhetik meg.

A Harlekin Bábszínház repertoárján évek óta kiemelt szerepet kap a magyar népmesekincs, hiszen ezek a történetek amellett, hogy nagy, örök igazságokat képviselnek, hozzájárulnak a gyerekek személyiségének, képzelőerejének fejlesztéséhez is. Az elmúlt évadokban nagy sikerrel mutattuk be a magyar folklórra építő Tancika Marcika, a Pirosmalac, valamint A szegény ember hegedűje című előadásokat, januártól új produkcióban látható A csillagszemű juhász, tavasztól pedig a Kacor királyt tűzzük műsorra.

Ez a törekvés adott stabil hátteret ahhoz a pályázathoz, amelyet a Széchenyi 2020 keretében írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, és amelyen a Harlekin Bábszínház programját kiemelkedően magas pontszámmal értékelték. A NépmesePontok célja ugyanis a magyar népmesekincs továbbadása és gyermekek kompetenciafejlesztése, a köznevelést kiegészítő, tanulást segítő szolgáltatások, új tanulási formák létrejötte, amelyek középpontjában a magyar hagyomány, a magyar tudás és a magyar népmese áll.

A november 30-án átadott, a Harlekin bábtervezője, Csonka Erzsébet által megálmodott, autentikus motívumokból építkező mesebirodalmat a gyerekek azonnal birtokba vették. A műhelyfoglalkozásokra óvodai és iskolai csoportokat várunk, lesznek pedagógus-továbbképzések, de szervezünk családi programokat is: december 22-én 11 órától az Eger Advent keretében a Jégpalotában mesekarácsonyozunk.