A Harlekin Bábszínház Eger és a magyar bábművészet egyik legizgalmasabb helyszíne. Mesélünk klasszikus és kortárs történeteket, a bábművészet tradícióit pedig egyszerre igyekszünk ápolni és megújítani.

Történetünk 1965-ben kezdődött, amikor középiskolásokból megalakult az Egri Bábszínpad. A fiatal bábosok a következő évtizedben számtalan sikert értek el, megismerte őket a Ki mit tud? révén ország, külföldi meghívásoknak köszönhetően pedig a világ is. 1985-ben fontos mérföldkőhöz értünk: ekkor alakult meg a Harlekin Bábszínház, vidéken második, Magyarországon harmadik hivatásos bábszínházként. 2006-ban költöztünk jelenlegi, Bartók Béla téri épületünkbe, amelyet 2018-ban új, színes köntösbe öltöztettünk.

A Harlekinbe az egri és Eger környéki családok minden tagját várjuk. Elsősorban gyerekeknek játszunk: a repertoáron 2-4 éves Csöppeknek ajánlott, 4-6 éves Lurkóknak és 6-12 éves Junioroknak készült előadások egyaránt megtalálhatók, amelyek érzékenyen, magas művészi igénnyel dolgozzák fel az adott életkorra jellemző kérdéseket és problémákat. Ugyanakkor nem feledkezünk el a középiskolásokról és a színházi ínyencségekre, kísérletező produkciókra nyitott felnőttekről sem.